"A napjainkban Ady Endre nevét viselő utca elején, a 11. számú, földszintes házban hosszabban időzik el a Várad-Olaszi kultúrtörténetében portyázó Szilágyi Aladár. Okkal teszi, hiszen ennek a jellegtelennek tűnő épületnek a falai nagy idők izgalmas, bizarr történeteinek színteréül szolgáltak a huszadik századelőn.
A keskeny, kanyargós, egykori Pokol utca, mely me Ady Endre nevét viseli
Ámbátor tisztában vagyok azzal, mennyire nem ildomos a város múltjába indított bolyongásaimra – melyek egy-egy korszak számos fontos héroszának alakját villantják föl – a magam személyes dolgait felfűzni, de elkerülhetetlen. Elkerülhetetlen, mert a számomra szerencsés véletlen úgy hozta, hogy első nagyváradi albérletem (az akkortájt egy illegalista-kommunista hős: Breiner Béla nevét viselő utcában), ez az ablaktalan, homályos fészek, behurcolkodásom előtt bő hat évtizeddel a Nagyváradi Napló szerkesztőségi szobája volt! Házigazda-rokonaim révén pontosan lokalizáltam: az én fekvőhelyemmel szemközti fal mellett állt egy, azóta legendák forrásává emelkedett íróasztal, mely Ady Endre szerkesztő urat szolgálta. Ez a szükségmegoldásból ideiglenes szerkesztőségként fungáló helyiség annyira szűk volt, hogy a kortársak emlékezete szerint Adynak éjszaka is elválaszthatatlan cimborájával, Szűts Dezsővel kellett a bútordarabon osztozkodnia. Később Szűts „önállósította magát”, amikor – akár kollégájuk, a náluk ifjabb Pásztor Ede – saját munkaasztalt kapott. A nem túl terjedelmes lakás utcára néző traktusa a főszerkesztő-laptulajdonos Fehér Dezső és szépasszony neje, Breitner Janka (Ady szerelmi életének buzgó bonyolítója) otthonául szolgált. Az „én szobám” üveges ajtaja ugyanarra az előszobára nyílott, mint a Fehérék hajdani lakása. S egyszer, amikor Ady kilépett a redakció ajtaján, megpillantott egy… Az érdeklődés kaptációja érdekében hadd késleltessem ezt a majdan irodalomtörténeti jelentőségűnek bizonyuló találkozást.
Emléktábla is jelzi: itt működött egykor a Nagyváradi Napló
Az utcát, mely ma Ady Endre nevét viseli, az ő korában Szent János, azelőtt Pokol utcának hívták. A Páris-patak mentén („in platea fluvii Paris” – ahogy az 1766. évi adójegyzékben szerepel) elterebélyesedett Olaszi, szeszélyes utcaszerkezetében megtartotta törökvilág előtti-alatti jellegét. „A török vircsaftot csak a keskeny, kanyargó sikátorok őrizték meg – olvasható Nagy Endre Várad-könyve, az Egy város regénye lapjain –, szeszélyesen kikönyöklő, szegényes viskóikkal, és a kövezet, ami szintén hires váradi specialitás volt. Kutyafej kövezetnek hívták. A Körös medréből kaparták ki a görgetegköveket, azt rakosgatták egymás mellé. Az egyik utcát Pokol utcának hívták. Aki egyszer gyalog végigjárta, vagy szekérrel végigzörgött rajta, mindjárt megtudhatta, hogy miért hívják így…” – Nagy Endre kutyafejkövei még „éltek” az én gyerekkoromban. Valahányszor néhány vakációs napomat itt múlattam a Szent János utcában, reggelente, az akkor még nagyon is létező konflislovak ritmikusan csittegő-csattogó patamuzsikájára ébredtem.
Ady 1901. május 22-én szerződött át a Szabadságtól Fehér Dezső lapjához, s a városból való távozásáig, 1903 októberéig dolgozott a Nagyváradi Naplónál. Fehér, aki a Nagyvárad szerkesztője volt Sas Ede oldalán, 1898-ban indított újabb lapot, mely a már bejáratott Szabadság mellett nem csak konkurenciát jelentett Sasék számára, hanem tovább színesítette a sajtóvilágot. Ady másik elválaszthatatlan cimborája, Halász Lajos pedig – ugyanígy – már Fehér Dezső Nagyváradi Naplójából kiválva, 1900 nyarán alapította meg a maga Friss Újságját. Ekkoriban születhetett az a legendába illő anekdota, mely szerint egy pesti kávéházban megkérdik az oda betévedő nagyváradi atyafit: „mi újság Váradon?” „Az, hogy ezen a héten egyetlen újságot sem indítottunk” – hangzik a frappáns válasz. Fehér Ady átcsábításakor már nagyon sikeres „médiamogul” volt, tekintélyt szerzett mind az olvasók körében, mind a szakmán belül. Nagy Endre, aki ekkor a rivális Szabadságnál dolgozott, nem véletlenül írta róla, hogy „az újságírók doyenje Fehér Dezső volt. Talán a 30-ik évéhez is közel járt már, de azért lobogott, mint a két végén meggyújtott gyertya.” Ady számára nem csupán szabadelvűsége miatt válhatott vonzóvá Fehér lapja, hanem kényelmi szempontból is konveniálhatott neki, hiszen éppen akkoriban bérelt a Szent János utca 28. szám alatt hónapos szobát, onnan szinte csak át kellett sétálnia az utca egyik oldaláról a másikra, máris a redakcióban termett. Szűts Dezső számára is „jó hely” lehetett a Szent János utca 11., hiszen tíz perces sétával jutott el ide másik munkahelyéről, a Széchenyi téri régi városházáról. Ami pedig a hangyaszorgalmú Pásztor Edét illeti, ő hosszú ideig két vasat tartott a tűzben, hiszen rendszeresen bedolgozott a Fehérhez 1900-ban hűtlenné vált Halász lapjába is, a Friss Újságba. (Az ekkor még a Szabadságnál dolgozó Ady hírhedetté vált Egy kis séta című cikke éppen a Friss Újságban jelent meg…) Furcsa sajtóvilág volt ez a múlt századelőn, furcsa és szövevényes viszonyokkal, kapcsolatokkal, átjárásokkal egyik redakciótól a másikig.
Ady íróasztala az Emlékmúzeumban, korabeli tárgyakkal és a Napló egy példányával
Ady Endre és Fehér Dezső kölcsönösen tisztelték, értékelték egymást. A költő halála után ő gyűjtötte egybe 1900 és 1904 között megjelent publicisztikai írásait, Ha hív az acélhegyű ördög címmel. Ady pedig a maga részéről a Nyugat 1914. májusi számában tisztelgett Fehér nagysága előtt, Fehér Dezső jubileuma címmel: „Huszonöt év óta újságíró, a vidéki zsurnalisztika daliás kőkorszakát még ismerte, mikor is Iványi Ödön írósága és emberi kedvessége adott a többi skriblernek ilyen-amolyan menlevelet. De Fehér Dezső átnőtte a rohamosan zúdult korokat, mindig benne maradva a forgatagos fejlődésben, együtt fejlődött a nagyvárosiasodó »Pecze-parti Athén«-nal, sőt mindig előtte haladt. Az immár legendás Iványi óta nem volt vérbelibb, munkásabb, városibb, érdeklődőbb és váradibb újságírója Nagyváradnak nála. Nekem különösen háládatos emlékezéssel kell tömjéneimet parázsra szórnom, hogy most őt jubilálják. Írót ad az isten többet, mint kéne, de Fehér Dezső jóval több lett egy írónál, mihelyst a keserű Élet ráfogta a kiadó-szerkesztői robotra. Tudta, talán ma is legjobban ő tudja, hogy kicsoda és micsoda a jó újságíró, de adorálásig térdelt, ha az újságíróiban írót érzett meg. Talán ma érzem legfájóbban, micsoda ritka fajtát reprezentál ez a jubilált vidéki szerkesztő, aki az író-talentumot úgy tudta és tudja ma is imádni. »Szálljatok, fiúk – ez érzik egy-egy kedves-szomorú pillantásán, ha a szerkesztőség ifjai szép írásokkal rukkolnak elő –, mert miért is maradnátok Biharnak és Nagyváradnak?« Ez az önzetlenség tette Nagyváradot egy időben s ma is egy kicsit zsenihíressé, holott csak Fehér Dezső látta meg s küldte tovább az embereit. Irodalomban, újságírásban, politikában s a fórum sok más ágálásában Budapesten s szerte az országban bevált nevek és sikerek hirdetik a nagyváradi jubiláns érdemeit.”
Legendáriumot generáló eset Halász Lajos Fehér Dezső lapja elleni – a sajtótörténetben példátlan –, cselszövéssel egybekötött „merénylete”. Kettejük viszonya igen összetett volt. Egyrészt „mindenki” tudta Váradon (a férj kivételével), hogy Halász Fehérné, a szépséges Breitner Janka szeretője. A város jól értesült kávéházi köreiben azt is le merték fogadni, hogy… ő „részesítette gyermekáldásban” a Fehér famíliát. Úgy tűnik, az „érintett férj” mit sem tudhatott minderről. Ő amiatt haragudott igazán Halászra, mert annak idején ugyanazt cselekedte vele, mint ő a Nagyváraddal: otthagyta a Naplót, és megalapította a saját újságját. Minden lap, a Nagyváradi Napló kivételével üdvözölte az új laptárs, a Friss Újság megjelenését. A nevezetes Halász–Fehér affért Nagy Endre mesélte el a legrészletesebben az Egy város regénye oldalain. Ezzel a könyvvel egy gond van: szerzője – saját bevallása szerint – a kötet megírásakor nem törekedett filológiai pontosságra: „Óva intem a hivatásos böngészőket, hogy írásomban ne keresgéljenek kronológiai tévedéseket és zavarokat, mert ilyesmit keresgélés nélkül is bőven fognak találni benne. Aki a történetírás mágiájával a múltat akarja fölidézni, nem sok hasznát látja a kronológiai sorrendnek és a száraz adatoknak. Ezek mint a rosta, csak a zörgő kavicsot tartják vissza, de nyomtalanul áteresztik a lényeget: a kor lelkét.”
A Nagyváradi Napló szerkesztősége egy néhány évvel később, Juhász Gyula látogatásakor készült felvételen
„A Nagyváradi Naplóban Fehér Dezső már nyáron hirdetni kezdte, hogy Iványi Ödön hátrahagyott írásai között sikerült megtalálni Tisza vármegyéje című tanulmányát, amelyet a karácsonyi számban fog közölni, ünnepi szenzációnak – idézi Nagy Endre a történteket –. Attól kezdve naponta ott virított a lap homlokzatán a Tisza vármegyéjének hirdetése, a házfalakon pedig plakátok figyelmeztették a járókelőt, hogy várjon az eseményhez illő izgalommal, de türelmesen karácsony első napjára, akkor végre megtudhatja, hogy mi van a Tisza vármegyéjében.” Halász Lajos egy nappal az ünnepi szám megjelenése előtt megvesztegetett egy nyomdászinast a Nagyváradi Napló tipográfiájában, ellopatta vele a Tisza vármegyéje kefelevonatát, s a szenzációt ígérő szöveget a Szabadságban jelentette meg. „Akkor aztán egy frissen gőzölgő újságot zsebre dugott, engem karon ragadott, és magával cipelt a hajnali utcára. (…). Egyenest Fehér Dezsőhöz siettünk vizitre. A konyha felől kerültünk, Halász Lajos bezörgetett, és a kis cseléd ijedt arccal bocsátott a lakásba. Lábujjhegyen surrantunk a hálószobába, ahol Fehér Dezső a falnak fordulva gyanútlanul aludt. Halász a két kezével magasra fogta a Szabadságot, amelynek első oldalán nagy betűkkel harsogott Tisza vármegyéje. Valamikor Mózes tarthatta így a kőtáblát hívei elé, aztán rettenetes fahangján rázendített a vérforraló harci dalra: »Föl, föl vitézek a csatára, a szent szabadság oltalmára!« Fehér Dezső felriadt álmából, felénk fordult álmos szemmel, értelmetlenül. Elolvasta a címet, aztán újból visszafordult a falnak. Többször meg kellett ismételni az ébresztést, míg végül megértette, miről van szó. Kiugrott az ágyból, és ádázul toporzékolva jajveszékelt: Apagyilkosok! Zsiványok! De hát ez már nem segített. Csak föl kellett öltözködnie hamarosan, és le kellett jönnie velünk a Koronába, hogy rögtönzött bankettel ünnepeljük meg a nagyszerű stiklit. Az újságíró becsület megkövetelte, hogy Fehér Dezső is jó képpel részt vegyen benne.”
(Folytatjuk)
Forrás : erport.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése