Felhívás

Régi Várad blog "Fotók,képeslapok a régi Váradról" Facebook album fotóit használja fel forrás megjelöléssel.Írja meg véleményét a facebook.com-ra,vagy az egyvaradi@gmail.com -ra !
Sok román ajkú váradi szeretné olvasni a szöveget az anyanyelvén,mely részben elérhetővé válik' '

Köszönet mindenkinek '


2018. február 15., csütörtök

Épített örökségünk

epitett 1 
"A N.-Teleki-utczán a Szent László tér felé tartva, bal oldalon egy nagy hosszú s egy emeletes épületben van az „Irgalmas nénik” leány-neveldéje és egy római cath. elemi iskola – olvashatjuk K. Nagy Sándor Bihar-ország című munkájának Nagyvárad városáról szóló részében. Mivel a későbbiek során több épületet is bemutatunk majd ebből az utcából, soroljuk fel eddigi neveit." - írja Farkas László a Reggeli Újságban.Teljes cikk : 

Az említett utca első elnevezése 1959-ben Nagy Német utca volt. A fent említett városismertető idején Nagy Teleki utca, az első világháború alatt Teleki utca néven szerepelt, az impériumváltás után pedig Alexandri lett.
A második bécsi döntés után Gróf Teleki Pál nevét kapta, majd az úgynevezett népi demokrácia éveiben volt Visinszkij, Transilvaniei és Leontin Sălăjan utca is. A rendszerváltás után 1990-től 2002-ig viselte a háborús bűnökért elítélt és kivégzett fasiszta marsall, Ion Antonescu nevét is. Napjainkban Primăriei (Városháza) utca az elnevezése.
epitett 2
Fogarassy Mihály kanonok létesítette a zárdát 1855-ben Immaculata néven, mégpedig Ferenc József császár és Wittelsbach Erzsébet bajor hercegnő, a későbbi magyar királyné eljegyzésének emlékére. Az utcai emeletes ház 1860-ra épült fel. Megépülése óta volt már benne a zárda mellett kisdedóvó, óvónőképző, polgári iskola, algimnázium és az államosítások után egészségügyi szakközépiskola is.
epitett 3
A közelmúltban rövid ideig a nagyváradi törvényszék néhány részlegének adott otthont, napjainkban elemi iskola működik benne.
(forrás: Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok, Nagy József Barna: Várad lelke – nagyváradi magyar utcanevek)
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése